Közösségépítés

Cégünk nem csak csapatépítő programokon támogatja a kollégák részvételét, fontosnak tartjuk a munkaidőn kívül szervezett közösségi vagy közcélú tevékenységeket is. Szeptemberben és októberben több ilyen eseményen is részt vettünk. Az idén először indultunk a SPAR Budapest Maratonon, ahol lelkes csapataink kitűnő eredménnyel teljesítették a távot. Önkéntesként részt vettünk az Ürömi Állatotthon munkájában, sétáltattuk, simogattuk a gazdira váró kutyusokat, takarítóeszközöket és játékok vittünk nekik. A Vasúti Üzletág vállalkozási- és projektmenedzsment csapata drezinatúrán vett részt, 23 kilométeres távot teljesített, kerékpár meghajtású hajtányon Burgeland szívében. A Prolan hagyományos őszi csapatépítésére pedig idén a Mátrában, Parádfürdőn került sor, ahol nem csak az őszi erdei környezetben gyönyörködhettünk, hanem kipróbáltuk az üvegfújást a Parádsasvári Üvegmanufaktúrában, és bevettük a siroki várat is.

2019.10.29