Célt értek a Prolan-támogatások
A Prolannál tudjuk: amit teszünk, az hatással van a társadalomra. Tesszük ezt technikai innovációk által, továbbá felelős vállalatként örömmel segítjük társadalmi célok megvalósulását. A Budakalászért Közalapítvány és a gyermekeket segítő Dévai Szent Ferenc Alapítvány a közelmúltban értesítette vállalatunkat a számukra nyújtott támogatásaink felhasználásáról.
Büszkén számolhatunk be arról, hogy a Budakalászért Közalapítvány közreműködésével több, helyi közösségi program megvalósítását is segíthettük az elmúlt időszakban. A 3 millió forintos felajánlásból hátrányos helyzetű gyermekek táboroztatásához járulhattunk hozzá az elmúlt nyáron.
Az alapítvány tavaly ősszel művészeti pályázatot is indított, fiatal, helyi művészek számára. Idén az óvodai fejlesztési programnak hála pedig mintegy 40 gyermeket és családját támogathatjuk közvetetten.
A Prolan kertjéből származó térkőburkolat új helyen: a Dévai Szent Ferenc Alapítvány csobánkai intézményében, az Élet Háza udvarán hasznosult.
Az elmúlt év során további 7 millió forintot adományoztunk az Országos Vérellátó Szolgálatnak. A Prolannál hisszük, hogy a kollégáink által képviselt tudás és cégünk társadalmi szerepvállalása által egyaránt a közösségeket, a jövő generációját szolgálhatjuk.
Fotó: Felföldi Barnabás, a Faluház munkatársa túrán a gyerekekkel
2021.03.26