Már a pajtások is Elpultot használnak!

2017.06.02

Ünnepélyesen átadtuk a Elpult rendszerünket a Gyermekvasúton. A gyermekvasutasok nagy lelkesedéssel és meglepő gyorsasággal sajátították el a PROLAN által adományozott korszerű rendszer használatát.

A MÁV Zrt. Technológiai Központ 2015-ben indította a „Gyermekvasút bevonása a biztosítóberendezési szakember-utánpótlásba” c. programját, amelynek célja, hogy a Gyermekvasúton dolgozó, a vasútüzem, ezen belül különösen a biztosítóberendezések iránt érdeklődő gyermekek számára bemutassák e szakma szépségét. Ennek a programnak a keretében helyezték üzembe a Hűvösvölgy állomáson egy D70 biztosítóberendezést és a Szépjuhászné állomáson a PROLAN ElpultD55 rendszerét. A berendezések közel húsz magyar biztosítóberendezés tervező, gyártó és kivitelező cég adományaként, valamint számos MÁV-szervezet együttműködésével épültek.

Az ünnepi átadón Tóth Péter, a MÁV Zrt. ITRF TEBF Technológiai Központ biztosítóberendezési koordinátora mondott köszönetet a résztvevőknek, köztük kiemelt helyen a PROLAN-nak.

A felvételen a Szépjuhászné állomáson működő rendszerünk és a projektben dolgozó kollégáink láthatóak.